erft performance from l.f. on Vimeo.

budapest, kino, 21.10.2008

Wszystko dzieje się symultanicznie. Dzisiaj na Węgrzech święto narodowe z okazji rewolucji 1956r. A my kilka dni temu, z Moniką, weszliśmy do kamienicy przy Üllöi ut. 64. Tam wiódł ostatni ślad Erpfa- adres gabinetu z książki telefonicznej właśnie z 56r. Pani portierka była zbyt młoda, żeby cokolwiek pamiętać, ale posadę odziedziczyła po babce, która w spadku zostawiła jej książki lokatorów. Obiecała poszukać doktora. Nie przeszliśmy 20m, gdy zdyszana dogoniła nas. Przed kamienicą czekała starsza pani- owszem pamięta Erpfa- miał żonę, dwie córki, oraz gabinet pod trójką. Podczas rewolucji jedną z córek sfotografowano na ulicy. Rodzina w obawie o jej życie uciekła z kraju. Najpierw wyjechała żona z córkami, potem Karoly. Gdzie?- nie wiadomo. Może do Austrii, a może do Niemiec. A może w ogóle za ocean. Nic pewnego nie da się powiedzieć...

W ten oto sposób, z ostatnimi dniami pobytu w Budapeszcie, urywa się trop węgierski. Co prawda Erpf Karoly w 1988r. dostał złoty dyplom Akademii Medycznej, ale to jedyny ślad.

Jeszcze jedno- jeśli w 1956r. jego córka uczestniczyła w rewolucji, to musiała mieć przynajmniej 16 lat. Zatem urodziła się przed r.1940. Erpf spotkał Wandę w 1943, lub 44. Potwierdza się wersja cioci Bożenki- miał rodzinę i “nie zgłosił się” po wojnie.

Minden szimultán történik. Ma október 23-án Magyarországon az 1956-os forradalom évfordulója van, nemzeti ünnep. Néhány nappal ezelőtt Mónival bementünk egy bérházba, az Üllői út 64-es szám alatt. Ott volt az utolsó nyom Erpf-ről, az 1956-os telefonkönyv szerint itt volt az orvosi rendelője. A gondnok hölgy elég fiatal volt, nem emlékezhetett személyesen, de az állást a nagyanyjától örökölte, aki meghagyta neki a régi lakónyilvántartásos könyveket. Megígérte, hogy előkeresi az orvost. Alig hagytuk el 20 méterre a házat, utánunk rohant. A ház előtt várt ránk egy idős hölgy, aki emlékezett Erpf-re. A hármas szám alatt volt a rendelője és volt két lánya. Az egyik lányát a forradalom alatt lefényképezték a tüntetőkkel. A család, féltve a lány életét elmenekült az országból. Előbb a lányok és az anyjuk menekült el, utánuk Károly. Hogy hova? Nem tudni. Talán Ausztriába, talán Németországba. De tálán az óceánon túlra. Semmi biztosat nem tudunk...

És ilyen módon, Budapesti tartózkodásom utolsó napjaiban elszakad a Magyarországi szál is. 1988-ban Erpf Károly arany diplomát kapott a SOTÉ-n de ez az utolsó nyom.

Még valami. Ha 1956-ban részt vett a lány a forradalomban, akkor már legalább 16 éves lehetett. Tehát 1940 előtt született. Erpf 1943-ban vagy 1944-ben találkozott Wandával. Ez Bozena nagynéném verzióját erősíti meg, miszerint családja volt, és ezért nem jelentkezett a háború után.

21-go października w KINO w Budapeszcie (Szent Istvan krt.16) odbyła się premiera performance ERFT.

Projekt ERFT dotyczy wojennych losów mojej babci- Józefy Wandy Kraus (wcześniej Franczak), z domu Filipczakówny. Babcia przed wojną, wraz ze swoją rodziną mieszkała w Dolinie i w Kałuszu pod Lwowem. Całość projektu opiera się na tajemnicy rodzinnej, którą babcia powierzyła mojemu ojcu.

Efektem jest multimedialny spektakl, w którym pomieszane zostały media dźwiękowe, teatralne, wizualne i historyczne. Opowiada on historię Wandy. Mówi o wojnie i jej wpływie na nasze losy- nie poprzez żołnierzy przesuwających się po mapie Europy, ale osobistą historię mojej babci i jej córki.

Performance video- Ludomir Franczak

Muzyka- Emiter

Organizator- IMPEX, Budapest

Projekt zrealizowany w ramach programu Art in residence finansowanego przez Fundusz Wyszehradzki

Byliśmy znowu na Zugliget. Dzięki pomocy Arka- z Instytutu Polskiego i Vince'a udało się ustalić adres obozu. Z karteczką od Ernesta Niżałowskiego w ręku jechaliśmy autobusem, który wspinając się na wzgórza, zatrzymywał się co 10 metrów na przystankach. Wreszcie dotarliśmy. Od czasów wojny niewiele się chyba zmieniło. Cała posiadłość otoczona murem i drutem kolczastym. Dla pewności w środku kręci się jeszcze pies, warcząc na przechodniów. W sąsiedztwie rozłożyli się bezdomni. Domki z dykty, powywieszane ubrania, wszechobecne butle plastikowe. To samo miejsce przyciąga coraz to nowych uchodźców...

06.10

Tak wyląda historia babci, a raczej jedna z jej wersji. W międzyczasie spotkałem się z rodziną, po rozmowach ustaliliśmy, że może to być Erpf Karoly. Ciocia jest pewna, że to był Karol- tak w domu się o nim mówiło. Wanda mówiła podobno, że to “brzydkie nazwisko”, takie “Pff, pff...”.

A dziś byliśmy w archiwum miejskim, gdzie przechowywane są księgi urodzin. Czekały już na nas zamówione w zeszłą środę. Znaleźliśmy- 04 lutego 1914r. urodził się Erpf Karoly Lajos, syn doktora Erpf Karoly'a (a więc zawód i imię dziedziczne)- protestanta i żydówki Marii Kisler, która w 1920r. też przeszła na protestantyzm- o czym zaświadczyła dopiero w 1931r. Co więcej w momencie urodzin ojciec Karola miał 30 lat, a jego matka 41.

Így néz ki a nagymama története, illetve a történet egyik verziója. Időközben találkoztam a családommal, és a beszélgetések során arra jutottunk, hogy lehetséges, hogy Erpf Károly a vér szerinti nagyapám. A nagynéném biztos abban, hogy Károlynak hívták - ezen a néven emlegették máskor is otthon. Wanda azt mondta, hogy "csúnya neve volt", olyan "Pff, pff..." Ma voltunk a városi archivumban, ahol a születési anyakönyveket tartják. Vártak ránk a múlt héten megrendelt anyakönyvek. Megtaláltuk, hogy 1914 február 4-én született Erpf Károly Lajos, dr. Erpf Károly Ede (református) és Kisler Mária (izraelita) gyermeke, vagyi a nevét és foglalkozását is később apjától örökölte. Az anya 1920-ban áttért a református hitre, amiről 1931-ben nyilatkozatot tett az anyakönyvi hivatalnál. Károly születésekor apja 30, anyja pedig 41 éves volt.

Pewnego ranka, gdy już zdecydowała się zamieszkać z Doktorem, obóz został zwinięty i przeniesiony do Dunamocs, stamtąd bydlęcymi wagonami przerzucono Wandę i Bożenę, wraz z pozostałymi kobietami i dziećmi do Strasshof w Austrii. Z powodu zaawansowanej ciąży Wanda sprzątała baraki. Wreszcie trafiły do Dessau. Tam w marcu 1945r. Przyszedł na świat mój ojciec- Antoni Franczak. Po wyzwoleniu obozu przez wojska alianckie Wanda z dziećmi trafiła z powrotem do Polski.

Egy reggelen, amikor már úgy döntött, hogy összeköltözik az orvossal, a tábort "becsomagolták", és átszállítottak mindent Duna-almásra. Innen marhavagonokban Wandát és Bożenát a többi nővel és gyerekkel együtt Strasshof-ba, ausztriába küldték. A terhessége előrehaladott volta miatt Wanda a barakokat takarította. Végül Dessauban kötöttek ki. Ott jött a világra 1945 márciusában az apám Antoni Franczak. A tábor felszabadulása után Wanda a gyerekekkel visszajutott Lengyelországba.

Jedyne, co pamięta Bożena, to słoiki z żółtym płynem, które stały w ogromnej willi zamienionej na szpital. Pamięta również Wandę, zawsze blisko człowieka w białym kitlu. Mała dziewczynka niestety nie zapamiętała twarzy lekarza. Po jakimś czasie Wanda i Bożena przeniesione zostały do Budapesztu. Tam dostały się do obozu Zugliget. Podobno Wanda- źle przyjęta przez rodzinę lekarza postanowiła zamieszkać z pozostałymi Polakami. Rozpoczęła naukę węgierskiego, powoli oswajała się z myślą, że zostanie tu na dłużej, tym bardziej, że ciąża była już coraz bardziej widoczna.

Az egyetlen dolog, amire Bożena emlékszik az a sárga folyadék, ami befőttesüvegekben álltak a nagy kórházzá átalakított villában. Emlékszik Wandára, aki mindig a fehér köpenyes férfi közelében volt. A kislány nem jegyezte meg az orvos arcát. Egy idő után Wandát és Bożenát átszállították Budapestre. Ott bekerültek a Zugligeti táborba. Állítólag Wanda - akit az orvos családja rosszul fogadott- úgy döntött, hogy a többi lengyel menekülttel együtt fog lakni. Elkezdett magyarul tanulni, lassan megbarátkozott a gondolattal, hogy hosszabb időre marad itt, annál inkább, hogy a terhessége egyre jobban láthatóvá vált.

W roku 1944 wojska rosyjskie zaczęły zbliżać się do Doliny. Front był coraz bliżej i Niemcy zaczęli robić czystki, często wyręczając się Ukraińcami. Rodziny w tamtych czasach były wymieszane- po części Polacy, po części Ukraińcy. Ktoś z Filipczaków dowiedział się, że zapadł wyrok na Wandę. Najlepszym rozwiązaniem okazał się wyjazd z wycofującą się armią węgierską. Razem z Bożenką, na przełomie sierpnia i września 1944r. Wyjechały z węgierskim lazaretem. Podróżowały czarną limuzyną z oficerem, który mieszkał w ich domu w Dolinie. Samochód co jakiś czas musiał się zatrzymywać. 5-cio letnie dziecko ciężko znosiło podróż przez Karpaty. Pierwszym przystankiem szpitala było Satorajaujhely.


1944-ben a Szoviet csapatok közeledtek Dolinába. A front egyre közelebb volt és a németek tisztogatásokba kezdtek, gyakran átadva helyüket az ukránoknak. A családok egy része abba az időben vegyes volt, félig lengyelek, félig ukránok. A Filipczakok közül valaki megtudta, hogy Wandát el akarják vinni. A legjobb megoldásnak az tűnt, ha elmenekül a visszavonuló Magyar Hadsereggel. 1944 augusztus és szeptember fordulóján Bożenkával együtt elindultak egy magyar katonai kórházzal. Egy fekete limuzinnal utaztak, annak a magyar tisztnek a társaságában, aki a Dolinai házukban lakott. Az autó időnként megállt. Az öt éves kisgyerek nehezen viselte az utat a Kárpátokon keresztül. A kórház első állomáshelye Sátoraljaújhely volt.

Wanda z małą Bożenką zdecydowała się wrócić z Kałusza do Doliny- rodzinnego domu Filipczaków. W miasteczku stacjonowała armia węgierska, której oficerowie zakwaterowani byli w prywatnych domach. Jeden z nich mieszkał w wolnym pokoju u Filipczaków. Rodzina zżyła się z nowym lokatorem. Wśród jego przyjaciół był lekarz z wojskowego szpitala. Erbst, Ernst, Erpf...

Wanda a kis Bożenkával úgy döntöttek visszatérnek Kałuszból Dolinába, a Filipczak család házába. A városkában állomásozott a Magyar Hadsereg, amelynek tisztjeit magán házakban szállásolták el. Egyikük a Filipczak család egyik szabad szobájában lakott. A család megbarátkozott az új lakóval. A barátai közt volt egy orvos a katonai kórházból. Erbst, Ernst, Erpf...

Kazik był inżynierem w kopalni soli. 12.01.1942r. Gestapo zabrało równocześnie jego- z pracy i Wandę- z domu. Żadne z nich nie wiedziało o aresztowaniu drugiego. Po całodniowym przesłuchaniu zwolniono Wandę. Gdy wróciła do domu okazało się, że Kazika nie ma. Nigdy więcej go nie zobaczyła. Nie wiadomo do końca, co się z nim stało. Chodziła na Gestapo pytać się o męża, wreszcie usłyszała: “Pani taka młoda i piękna. Niech Pani sobie nie marnuje życia. I niech się Pani nie pyta, co się stało z Pani mężem.”

Podobno Kazika przewieziono do więzienia w Stanisławowie. Po wojnie znaleziono tam ciała ludzi zamurowanych żywcem, na stojąco z małym otworem na powietrze.

W więzieniu tym, podobno w celi z Kazikiem był jeden Ukrainiec. On twierdził, że w kwietniu, w Wielki Piątek, wywołano Kazika. Później, leżąc z głową przy oknie, widział go na dziedzińcu, wraz z innymi więźniami rozebranego do naga. Rozstrzelano tam wszystkich.

Kazik mérnök volt a sóbányábn. 1942 január 12-én a Gestapo elvitte őt a munkahelyéről, Wandát pedig a házból. Egyikük sem tudott a letartóztatásról. Az egész napos kihallgatás után Wandát elengedték. Amikor visszatért a házba kiderült, hogy Kazik nincs meg. Soha többé nem látta őt. Nem tudni mi történt vele. Wanda járt a Gestapohoz és kérdezősködött a férje után, míg egyszer csak meghallotta: " A hölgy annyira szép és fiatal. Asszonyom, ne vesztegesse el az életét! És ne kérdezősködjön arról, hogy mi történt a férjével."

Állítólag Kazikot átvitték Stanisławowba, a börtönbe. A háború után találtak ott testeket, valószínűleg élve falazták be őket, állva, egy kis lyukkal a levegőnek.

Ebben a börtönben állítólag egy cellában volt Kazik-al egy ukrán. Ő azt állította, hogy áprilisban, Nagypénteken hívatták Kazikot. Később látta őt más rabokkal az udvaron meztelenre vetkőztetve. Mindenkit lelőttek

We wrześniu 1939r. wybuchła wojna. Miesiąc później na świat przyszła Bożena Franczak- córka Wandy i Kazika.

1939 szeptemberében kitört a háború. Egy hónappal később a világra jött Bożena Franczak - Wanda és Kazik lánya.

4 czerwca 1938r. wyszła za mąż za Kazimierza Franczaka. Ślub odbył się w kościele Zbawiciela w Warszawie i był raczej skromny. Po ślubie Wanda i Kazik zamieszkali w kamienicy rodzinnej Lay'ów w Kałuszu przy Halickiej 11. On był inżynierem w pobliskiej kopalni soli, ona zajmowała się domem, była komendantką Strzelca, udzielała się towarzysko. Często jeździli do pobliskiej Doliny, chodzili w góry, na polowania, jeździli na nartach.

1938 június 4.-én Wanda feleségül ment Kazimierz Franczakhoz. Az esküvőt a varsói Megváltó templomában tartották, és viszonylag szerény volt. Az esküvő után Wanda és Kazik a Lay család kőházba költöztek, Kałuszba, a Halicka utca 11-be. Kazimierz mérnök volt a közeli sóbányában, Wanda pedig a háztartást vezette és parancsnok volt a Strzelce nevű szervezetben, társasági ember volt. Gyakran utaztak a közeli Dolinába, túráztak a hegyekben, vadásztak, síeltek.

Moja babcia- Józefa Wanda Filipczak urodziła się w 1914r. w Dolinie (obecna Ukraina). Jej rodzice- Wiktoria i Piotr mieszkali na wzgórzu w drewnianym domu z werandą. Rodzina często fotografowała się na jej schodach.

A nagymamám - Józefa Wanda Filipczak 1914-ben született Dolinában (jelenleg Ukrajna). A szülei - Wiktoria és Mikołaj a hegyoldalban laktak egy verandás fa házban. A család sokszor fényképezte magát a veranda lépcsőjén.

27.08

Dostaliśmy odpowiedź z Archiwum Wojskowego. Żadnego Erbsta nie mają. Niestety nie podali listy lekarzy, która znajduje się w ich papierach. Jedno jest pewne- to raczej nie był Erbst. Jednocześnie coraz wyraźniej rysuje się postać Karoly Erpfa. Urodził się w 1914 (rok przed Wandą), pracował w szpitalu, z którego w 1943r. zabierano lekarzy na front. Po wojnie praktykował w IX dzielnicy, a w latach 50-tych był odpowiedzialny za tworzenie służby zdrowia w Stalinvaros (węgierskiej Nowej Hucie). Wiadomo też, że w 1988r. odebrał Złoty Dyplom Akademii Medycznej. Teraz spróbujemy go odnaleźć, może uda się zdobyć zdjęcie...

Megkaptuk a választ a Hadtörténeti Levéltárból. Nem találtak Erbst nevű embert. Sajnos nem adták meg a fronton szolgálatot teljesítő orvosok listáját, ami megtalálható náluk. Egy dolog most már biztosnak tűnik - nem Erbst-nek hívták. Ugyankkor egyre tisztábban körvonalazódik Erpf Károly alakja. 1914-ben született (egy évvel Wanda előtt), kórházban dolgozott, ahonnan 1943-ban elvitték az orvosokat a frontra, a háború után a IX. kerületben volt prakszisa, és az ötvenes években kinevezték az új Sztálinvárosi kórház vezetésével (a magyar Nowa Hutában). Tudni lehet, hogy 1988-ban Arany diplomát kapott a SOTE-n. Most megpróbáljuk megtalálni, talán sikerül szereznünk róla egy képet...

22.08

Byliśmy dzisiaj na Zugligeti ut. Zupełnie inny świat- góry, wyciąg krzesełkowy, powietrze już jesienne. Wokół dużo starych, wielkich willi. Czuć było zapach dawnych czasów. Wanda, Erbst, jego rodzina, obóz, Bożenka. Coś takiego wisiało w powietrzu- jakbyśmy byli blisko, dotykali kawałka tajemnicy, która tak bardzo się broni przed odkryciem.

W niedzielę rozmawialiśmy z Ernestem Niżałowskim- był pilotem w II wojnie światowej i internowali go w Zugliget. Podał adres- mówił, że naprzeciwko znajdowała się restauracja Złoty Orzeł. Podobno uchodźcy siadywali przy ogrodzeniu obozowym i śpiewali, a z restauracji przemycano im w zamian pod siatką butelki wina. Wyobraziłem sobie Wandę. Pamiętam święta rodzinne, kiedy byłem dzieckiem, a ona wyciągała gitarę z metalowymi strunami i śpiewała lwowskie piosenki.

Voltunk ma a Zugligeti úton. Teljesen más világ - hegyek, libegő, alevegő már őszies. Körben sok öreg nagy villa. Érezni lehetett a régiidők illatát. Wanda, Erbst és családja, a menekülttábor, Bozenka.Valami ilyesmi lógott a levegőben - mintha közel volnánk,megérintenénk a titok darabkáit, a titokét, amely annyira védi magát afeltárástól.Vasárnap beszélgettünk Ernest Niżałowskival - pilóta volt a másodikvilágháborúban és Zugligetbe internálták. Megadta a címet - mesélte,hogy a táborral szemben volt egy étterem, az Arany Sas. Állítólag amenekültek leültek a tábor kerítése mellett és énekeltek, azétteremből pedig cserében a rács alatt átcsempésztek nekik egy-együveg bort. Elképzeltem Wandát. emlékszem a családi ünnepekre, amikorgyerek voltam, ő elővette a gitárt amin fém húrok voltak, és lembergidalokat énekelt.

21.08

Wczoraj było święto narodowe. Żołnierze maszerowali, latały samoloty w szykach bojowych, a dziś próbowaliśmy dostać się z Moniką do archiwum medycznego. Szpital odnawiają, więc nikt nie wie, dokąd je przenieśli i którędy się tam wchodzi. Wędrowaliśmy przez budynki i korytarze przez 45min. Odsyłani z miejsca do miejsca przez małe pokoiki z zamkniętymi w ich wnętrzach paniami. Schodami w dół i w górę, przez park, prosto w epicentrum remontu, recepcję szpitala- wszędzie to samo. Nikt nic nie wie, ale na wszelki wypadek twierdzi, że nic takiego, jak archiwum nie funkcjonuje. Wreszcie znaleźliśmy. Mały budynek- wyglądający z zewnątrz jak zakład pogrzebowy. Krata zamknięta, na drzwiach kartka. Jedyny archiwista zrobił sobie długi weekend- wraca w poniedziałek.

Tegnap volt a nemzeti ünnep. Katonák masíroztak, repülők röpködtek háborús stílusban, ma pedig megpróbáltunk bejutni a Mónival a SOTE arhívumába. A kórházat épp felújítják, ezért senki sem tudja hol lehet a levéltár, és hogyan találhatjuk meg. Negyvenöt percen keresztül bolyongtunk a folyosókon. Egyik helyről a másikra küldtek minket, kicsike helyiségeken keresztül, a piciny irodák mindegyikébe egy-egy hölgy volt bezárva. Lépcsőn fel és le, át a parkon, a felújítás epicentrumába, porta, mindenhol ugyanaz. Sehol senki semmit nem tud, de mindenesetre állítja, hogy archívum az nem létezik. Végül mégis megtaláltuk. Egy kis épület - kívülről úgy néz ki, mint egy temetkezési vállalat. A rács zárva volt, az ajtón egy papírcetli. Az egyetlen archívumi munkatárs kivett két nap szabadságot és elutazott a hosszú hétvégére - hétfőn tér vissza.

17.08

Wczoraj poszliśmy na górę Gellerta. W jaskini na jej zboczu jest kościół. Weszliśmy do środka. Okazało się, że jedna z kaplic poświęcona jest uchodźcom polskim z czasów wojny. Na tablicy wymieniono obozy- w tym Zugliget i Dunamocz, w których była moja babcia. Podobno uchodźcy przychodzili tu się modlić- czy była wśród nich Wanda? Potem weszliśmy na wzgórze i przyglądaliśmy się XII dzielnicy- tam był Zugliget.

Tegnap felmentünk a Gellért hegyre. A barlangban a hegy oldalában van egy templom. Bementünk. Kiderült, hogy az egyik kápolna a második világháborús lenygel menekülteknek van szentelve. A falon fel voltak sorolva a táborok, ahol a menekültek voltak - ezek között Zugliget és Dunamocz, ahol a nagyanyám is tartózkodott. Állítólag amenekültek ide jártak imátkozni - talán Wanda is?
Később felmásztunk a hegyre ahonnan ráláttunk a XII. kerültere. Ott van Zugliget.

15.08

Tatusiu, tatusiu- a czy będę mógł się zakolegować z twoim dziadkiem?

Apu, apu - és vajon össze tudok majd barátkozni a nagyapáddal?

13.08

Podczas wojny są tylko masy. Indywidualne losy człowieka są niewidoczne. W opracowaniach historycznych o polskich uchodźcach na Węgrzech żołnierzyki przesuwają się po mapie Europy. Owszem, byli cywile- kobiety, dzieci, ale czym się zajmowali? Jakie były ich troski? Zupełnie jak z mapami w googlach- niektóre obszary są całkowicie nieostre. Ale dlatego właśnie warto tam dotrzeć.

A háború alatt csak tömegek vannak. Az emberek egyéni sorsa nem látható. A lengyel menekültek Magyarországi sorsáról szóló történelmi tanulmányokban kis ólomkatonák mozognak Európa térképén. Pedig voltak civilek is, nők és gyerekek. De vajon mivel foglalkozhattak. Miben hittek? Olyan, mint a google térképek, némely terület teljesen életlen. De pont ezért érdemes ezeket keresni.

10.08

Dziś byliśmy na cmentarzu. Trafiliśmy na zarośnięte i rozpadające się groby z lat 40-tych. Wtedy, w kuchni, Wanda powiedziała mojemu tacie, że Erbst zginął w 45-tym podczas walk o Budapeszt- może jeden z tamtych grobów był jego?

Sporo osób jednak twierdzi, że przeżył, ale się “polską rodziną” nie interesował. Coraz więcej luk pojawia się w opowieści mojej babci.

Co jest prawdą, a co rodzinną legendą?

A czy to w ogóle ważne?

Ma voltunk a temetőben. Találtunk benőtt és széthulló sírokat, amelyek a negyvenes évekből származnak. Korábban nagyanyán, a konyhában azt állította apámnak, hogy Erdst meghallt 45-ben, Budapest ostromában - talán az egyik sír az övé volt?

Töben viszont azt állítják, hogy túlélte a háborút, de nem érdekelte a "lengyel családja". Egyre több hiba csúszik a nagymama történetébe.

Mi az igazság, és mi a legenda?

És egyáltalán fontos ez?

08.08

Nie chce mi się wierzyć, że to był Ernst, lub Erpf. Mam przeczucie, że jednak trzeba szukać Erbsta. Niestety w sierpniu pozamykanych jest większość archiwów, do których można się zwrócić. W wojskowym mielą informacje już od 2tyg. jeszcze z 2 im to zajmie. Medyczne w ogóle nieczynne- wszyscy na urlopie, w Urzędach nie udzielą informacji- ochrona danych osobowych. Jeszcze na dodatek mam ciągły problem z internetem- tak jakby coś chciało, żebym dał sobie spokój. Rozwieszam po mieście zdjęcia Babci. Szukam jej śladów, a póki co robimy pierogi- zawsze siedziałem z nią w kuchni, kiedy ugniatała ciasto i lepiła, a z resztek smażyła podpłomyki.
Nem nagyon tudom elhinni, hogy Ernst vagy Erpf volt. Az az érzésem, hogy mégis egy Erbst-et kell keresnünk. Sajnos augusztusban a legtöbb arhivum, ahova fordulhatnánk, zárva van. A Hadtörténetibe már két hete, hogy elküldtük a kérést, de még kell nekik további két hét, hogy végezzenek a kutatással. Az Orvostörténeti egyáltalán nem üzemel, mindenki szabadságon van, az anyakönyvi hivatalokban nem szolgáltatnak ki adatokat a személyes adatok védelme miatt. Ráadásul folyamatos problémáim vannak az internettel – mintha valami azt akarná, hogy leálljak. Kiragasztom városszerte a nagyanyám fényképét. Keresem a nyomait … addig is pirogokat főzünk – mindíg vele ültem a konyhában, amikor a tésztát nyújtotta és tapasztotta, a maradékból pedig „podpłomyki“-t sütött nekem.

06.08

Dziś poszliśmy na Mester ut. 13. Tam mieścił się gabinet Karoly Erpf'a.

Ma eljutottunk a Mester utca 13-ba. Ebben a házban volt található Erpf Károly rendelője.

Rita mówi, że dla niej bardziej prawdopodobnie brzmi Ernst. Mój tata też zareagował mocniej na to nazwisko. Szkoda, że nie zachowały się żadne dokumenty...

Ritának hihetőbbnek tűnik az Ernst-nek vagy Ernszt név. Az apám szintén erősebben reagált erre a változatra. Kár, hogy semmilyen dokumentum nem maradt…

07.08

Tak więc poszliśmy na Alkotmany nr 4, gdzie w trakcie wojny miał gabinet Ernst Zoltan. Samo centrum, koło parlamentu. Najpierw próbował przejechać nas samochód na przejściu-miał czerwone... Potem minął nas starszy mężczyzna-może to był on?

Az Ernst név nyomában elmentünk az Alkotmány utca 4-hez, ahol a második világháború idejében Ernst Zoltán rendelője volt. A központban van, a parlament közelében. Amikor az úton átkeltünk, majdnem elütött minket egy autó, pedig piros lámpája volt… Utána elballagott mellettünk egy idős férfi – talán ő volt az?

Dzisiaj z Moniką szukaliśmy w Bibliotece Miejskiej śladu Erbsta. Przejrzeliśmy książki telefoniczne Budapesztu z lat 1928-60 i spis lekarzy z 1940-41. Jest sporo Ernstów (w tym kilku doktorów), jeden Erpf- ten ostatni znika ok.1960r. i zaczyna dosyć wcześnie- chyba za stary... Niestety żadnego Erbsta, tylko w 1947r. jeden koszerny rzeźnik- Salomon Erbst.

Today, with Monica, we looked for Erbst in the Town's Library. Nothing much. Quite a few Ernsts from 1938-45, one Erpf- medical doctor finishing his work in late 50's. Probably too old. No any Erbst- only one kosher butcher Salomon in 1947...

01.08.2008

So-here we are.
Jesteśmy.
We arrived at Keleti station with a bunch of Kubica fans.
Czy to ten sam dworzec, na który trafiła Wanda w 1944r.?
My grandmother-was she also here (already pregnant) in 1944?

02.08.

Strasznie gorąco. Moja babcia trafiła tu chyba też w sierpniu, lub na początku września. Musiało być podobnie, chociaż, gdy o tym myślę to wydaje mi się, że wtedy padał deszcz.

It's terribly hot. Probably the same, as when Wanda arrived here (about a month later). But when I think about it now- seems there was a rainy weather then.

04.08.

Podobno Erbst (lub jego rodzina) mieszkali gdzieś za Budą. Byliśmy dzisiaj na wzgórzu i z daleka przyglądaliśmy się domom.

There's a possibility, that Erbst (or his family) was living somewhere behind Buda. We were on the heel today, watching the houses from far away.

welcome

Projekt ERFT dotyczy wojennych losów mojej Babci - Józefy Wandy Kraus (wcześniej Franczak), z domu Filipczakówny. Babcia przed wojną, wraz ze swoją rodziną mieszkała w Dolinie i w Kałuszu pod Lwowem. Całość projektu opiera się na tajemnicy rodzinnej, którą Babcia powierzyła mojemu ojcu. Według niej moim biologicznym dziadkiem jest węgierski lekarz o nazwisku ERFT.

Poszukiwania rozpocząłem w Polsce od rozmów z ojcem, oraz ciocią Bożeną, która (mając 5 lat) towarzyszyła mojej Babci. Następnym etapem były Węgry i próba dotarcia do rodziny, bądź samego dziadka. W trakcie swoich działań nagrywałem wszystko kamerą video, oraz gromadziłem wszelkie dokumenty (listy, maile, fotografie itd.), które stały się podstawą ostatecznej prezentacji.

Efektem projektu jest próba zmierzenia się z tematem na kilku poziomach. Jako pierwszy powstał multimedialny spektakl, w którym pomieszane zostały media dźwiękowe, teatralne, wizualne i historyczne. Opowiada on historię Wandy i Bożeny. Historię budującą tożsamość rodzinną, ale i narodową. Opowiada o wojnie i jej wpływie na nasze losy, nie poprzez żołnierzy przesuwających się po mapie Europy, ale osobistą historię mojej babci i jej córki. Premiera spektaklu, do którego oryginalną muzykę stworzył Emiter, odbyła się 21-go października 2008r. w Budapeszcie.

Kolejnym etapem była książka, która łączy w sobie literaturę z grafiką, będąc artystyczną publikacją z pogranicza pamiętnika, oraz bajki. Ukazała się ona w grudniu 2009.

Ostateczny poziom to wreszcie instalacja, która miała swoją premierę w Galerii Fotografii Muzeum Narodowego w Gdańsku we wrześniu 2010r.

Interesuje mnie sam proces „pamiętania”. Chcę się dowiedzieć, jak historyczne fakty są zapamiętywane i modyfikowane w atmosferze sekretu rodzinnego - szeptanego po kątach. Historia mojej babci jest jedną z wielu historii wojennych - jednocześnie jest historią mojej rodziny, wiąże się z jej tożsamością. Pragnę przedstawić niejednoznaczność jej narracji – to w jaki sposób jest ona zmodyfikowana. Ujawniać w jaki sposób powstaje legenda i jaki ma ona wpływ na nasze życie.

Erft projekt

Ludomir Franczak lengyel képzőművész vagyok, Słupsk-ban lakok. 2008 augusztus 1. és október 31. között Budapesten végzek kutatómunkát, mint az Impex Alapítvány vendégművésze. Munkámat a Visegrádi Alap támogatja. A támogatást egy olyan projekt megvalósítására kaptam, amelyet már hosszú évek óta tervezgetek, és amely nagyanyám - Józefa Wanda Kraus (korábban Franczak), lánykori neve Filipczak - második világháborús sorsával kapcsolatos. A háború előtt a nagymama családjával együtt Lwów mellett élt Dolinában és Kałuszban. Kivételesen aktív személyiség volt, a Strzelec, felnőtt cserkész csoport parancsnoka, Lwowban, ügyes gitáros és énekes, Kazimierz Franczak felesége. Férje egy híres, nagy tradíciókkal rendelkező ügyvéd család sarja volt. A háború után zárkózottabb lett, sok időt töltött otthon, a négy fal között. Egy nap mégis útrakelt és elutazott a 130 km-re lévő Sopot városába. Mint egy látomás, megjelent a kollégiumi épületben, ahol az édesapám lakott. Megkérte, hogy üljön le és hallgassa végig figyelmesen, mert amit most elmond, nem fogja többé elismételni. Íme a nagyanyám története:

Amikor a Gestapo a háború elején elvitte a férjét, a kislányával (Bożena) magukra maradtak. Kałuszból visszaköltözött Dolinába, a szülői házba. A családnál ebben az időszakban a Magyar Hadsereg egy orvosát szállásolták el. 2-3 év elteltével, amikor a német hadsereg kezdett kivonulni az itt állomásozó magyar csapatokat is áthelyezték. Egyik este a család egyik tagja arra figyelmeztette a nagymamát, hogy az Ukrán Hadsereg meg fogja támadni a lengyeleket, ezért jobban teszi, ha a lányával együtt a magyar csapatokhoz csatlakozva elmenekül a településről. A menekülésben az albérlő magyar orvos egy ismerőse, szintén a Magyar Hadsereg egy orvosa segítette Józefa Wandát. Ennek az orvosnak a családi neve ERBST volt.

A hadsereg mentőautójával, a teljes hadi kórházzal együtt menekítették át 1944-ben Józefa Wandát és a lányát Bożenkát Magyarországra. Az első állomás a nagymama feljegyzései szerint Sátoraljaújhely volt (a nagynéném emlékei szerint egy nagy házban laktak, amely az átmeneti kórház volt). A segítő orvos és a nagymamám, Wanda egymásba szerettek, de hamarosan el kellett válniuk egymástól, mert a kórházból az összes nőt és gyereket átszállították Budapestre, az elmondások szerint Zugligetre. A nagymama elkezdett magyarul tanulni, de időközben átszállították őket Dunaalmásra. Novemberben innen tovább szállították őket, Strasshof nevű településre Ausztriába, majd februárban ismét átszállították egy újabb táborba, ezúttal Dessauba. Itt született meg a fia, az én apám. Nagyanyám a gyerekeivel májusig maradt a táborban, a felszabadulás után visszatért a Franczak családhoz. A nagynéniik sikoltozni kezdtek a csecsemű láttán. A terhesség csak nem tarthat három évig – hisz ennyi idő telt el azóta, hogy utoljára hírt kaptak Kazik Franczakról, a nagyanyám férjéről. A nagymama azt állította ugyan, hogy halála előtt még egyszer találkozott vele a férje, és akkor esett teherbe, de a nagynénik nem hittek neki. A Franczak család idős feje Stanisław, a dédnagyapám, aki Lwów-ban ismert jogász volt, és ebben az időben már nem igazán látott jól, azzal döntötte el a vitát, hogy rátette a gyerek arcára a kezét, és kijelentette: „Ez igazi Franczak" és ezzel a további találgatásoknak véget vetett, és a rokonság, bár kelletlenül, de belenyugodott a döntésbe és befogadták a gyereket. A nagynénik átvették Bożena nevelését, apámat pedig az anyjánál hagyták. A nagymama később megismerte Edward Kraus-ot, akihez feleségül ment, és egy harmadik gyereket szült neki, nagybátyámat, Pétert. A család ekkor már újra teljes volt. Mégis, nagyanyám viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy az apám az, aki a legfontosabb számára, egy igazi szerelem gyümölcse.

A háború után érthető okokból nem próbáltak a vérszerinti nagyapa, a magyar orvos nyomára bukkanni, bár nagyanyám elmondta a nevét apámnak, aki viszont lehet, hogy rosszul emlékszik rá. Bożena nagynéném úgy emlékszik, hogy egy receptnek tűnő papírdarabon, egy pecséten szerepelt a neve, ERBST. Nem emlékszik a keresztnevére, a címére, arra, hol lakhatott csak arra, hogy valószínűleg nem volt Budapesti származású.

Elhatároztam, hogy feltárom a családi titkot, megpróbálok az elveszett vér szerinti nagyapám nyomára akadni. A kutatást Lengyelországban kezdtem, azzal, hogy beszélgettem az apámmal és a nagynénémmel. Most a nagyapám lehetséges lakóhelyén kutatok ott, ahol nagyanyám is járt. A kutatás folyamatában alakítom ki annak módszereit, és az is, hogy mennyi időbe fog telni. Amit csak lehet dokumentálok, videokamerával, fényképezőgéppel, és mindenféle dokumentumokat gyűjtök (régi iratokat, fényképeket, levelezéseket) melyek egy kiállítás részei lesznek.

Egyúttal az emlékezés folyamata is érdekel engem. Szeretném megtudni, hogyan őrizzük meg a történelmi tényeket, és hogyan változnak azok a családi titkolózás által, ha a fülekbe súgva tudnak csak átadódni. A nagyanyám története csak egy a sok háborús történet közül – ugyanakkor a családom története, összekapcsolódik annak identitásával. A kutatást összegző kiállításnak azt is tükröznie kell, hogy a történet nem egyértelmű, többféleképpen lehet olvasni, és átalakítani (nagybátyám például állítja, hogy a nagyapám egy báró volt.) Szeretném megmutatni, hogy hogyan alakul ki a legenda, és milyen hatással van az életünkre (például miért nem akart az apám találkozni a biológiai apjával, pedig többször is járt Magyarországon). Az anyaggyűjtés után egy multimediális előadást hozok létre, melyben a hangok, a gyűjtött anyagok, a színházi elemek, és vizuális elemek keverednek. Feleségemmel és fiammal, Emillel 2008 augusztus és október hónapokban tartózkodunk Magyarországon.

This is an identity project. I want to reveal the family secret, according to which, my real grandfather was a Hungarian doctor named Erft. It is a complicated story from the II World War, which my grandmother- Wanda told her son (my father)- Antoni in a secret. This is a story which little pieces pass by my ears from the beginning of my childhood. My grandmother died in 1996, but she left some documents. My aunt- Bozena who was with her in Budapest in 1944 is still alive...
I want to reveal the real story- by searching Wanda's papers, looking for some historical documents, talking to Bozena, and looking for the doctor's family. In the same time I'm interested in the process of remembrance. I want to investigate how the historical facts are being remembered, and modified in a climat of family secret- something whispered behind the closed door.
The story of my grandmother's escape from Poland in an ambulance- smuggled through the Polish- Hungarian border by her beloved, then living in a camp for Poles in Budapest, finally giving birth to my father in a work camp in Dessau in march 1945 is a great movie story- yet it is just one of many war stories. In the same time it is the story of my family, of my identity.
The purpose of my residence in Budapest is obvious- I want to find my grandfather, my “lost” family. In the same time I'm interested in revealing of the whole process of searching and creating a legend from real story. I'll collect the documents, record all my conversations with family members in Poland, and people that I'll find on my way. I also want to create a hypothetical bedroom of my grandmother Wanda, and the Erft grandfather. What if they lived together after the war (Wanda was learning Hungarian in Budapest)? How would it be? How would they home look like? Would I be brought to the world if my father was born in Hungary?